„Dédnagyapám emlékére”


Karkiss Tímea mozaikkészítő-iparművész önálló kiállítása a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában

Karkiss Tímea mozaikkészítő-iparművész azzal jelentkezett a múzeumnál, hogy műveiből szívesen rendezne kiállítást dédnagyapja emlékére. Elmondta, hogy dédnagyapja vitéz Roncsik Jenő dr. egykori debreceni tűzoltó parancsnok, tudós.
A Múzeum örömmel fogadta az ötletet, annál is inkább, mivel a tervei között már régóta szerepel valamely képzőművészeti ágat bemutató időszaki kiállítás felépítése.

A fiatal alkotó így beszél művészetéről: „Ez egy sokoldalú kifejezésmód, mely a látványon kívül az alkotás örömével ajándékoz meg. Szeretem a mozaiküveget természetes anyagokkal keverni, például márvánnyal, kaviccsal, gránittal, vagy akár kagylókkal. 

Képeim emlékeket, gondolatokat idéznek fel, melyekre inkább a mozgalmasság és a játékosság jellemző, mint a nyugalom. Célom, hogy korunk művészetében, a környezet megformálásában nagyobb teret kapjon ez a tradicionális művészeti ág, hitet adva, hogy a mozaikművészet nemcsak a múlt, hanem a kortársművészet és a jövő művészetének egyik immár kiérlelt lehetősége legyen.”
 

A kiállítás megnyitójának időpontja: 2014. június 11. szerda 14.00 óra
A kiállítás helyszíne: Katasztrófavédelem Központi Múzeuma   
A kiállítást megnyitja: Máthé Zsófia esztéta
 

A tárlat megtekinthető: június 11-től hétköznapokon 8-16.00 óráig